Pelorus Jack történetét olvasva (aranyos sztori egy delfinről, aki a két új-zélandi fősziget közt kísérgette évekig a hajókat) jutottam el a Te Ara szájtra.

Az új-zélandi kultúráról szóló online enciklopédia tele van más érdekességekkel is. Arról nem is beszélve, hogy szép, használható infografikák és interaktív térképek segítik jobban megértetni, hogy mi a vonzó és a különleges ebben az országban, mely a lehető legmesszebb van Magyarországtól, s ahova például a képen látható csongrádi család is elvetődött szerencsét próbálni a 20. század elején.

Amúgy viszonylag kevés magyar követte az elmúlt száz évben példájukat. Az 1921-es új-zélandi népszámlálás szerint mindössze 44-en vallották azt, hogy Magyarországon születtek. És még 1976-ban is csak 1371-en voltak. 

A nagyobb bevándorlási hullám 1956 környékén volt. Nem mindenki tudott azonban könnyedén beilleszkedni az új-zélandi kultúrába. Az enciklopédia azt írja, hogy az '57-ben bevándorló fiatal, egyedülálló magyarok között gyakoriak voltak a verekedések, balhézások és az alkoholizálás is. Szerencsére akkoriban elég sok munkalehetőség volt az országban, úgyhogy még a renitenskedő magyarok is hamar betagozódtak az új-zélandi társadalomba.

Azt is megtudhatjuk, hogy bár Magyarország tenger nélküli ország, mégis egy új-zélandi magyar, bizonyos Rácz Miklós tartja az osztriganyitogatás világcsúcsát: kevesebb mint 3 perc alatt száz osztrigát nyitott ki egy 1986-os versenyen.