Szombaton meggyilkoltak egy szélsőjobboldali dél-afrikai politikust, Eugene Terre'Blanche-t, aki nevében hordozta a fehér föld ígéretét, a dél-afrikai szélsőjobb vezetőjeként önálló búr államot akart, a feketéket meg nem bírta, verseket viszont írt a próféta kinézetű vezető.

A fenti, magyar olvasó számára talán nem túlságosan érdekes hírt olvastam tegnap az Indexen. Elsőre talán nem tűnik olyan lényeges híradásnak, ám ha figyelembe vesszük, hogy a demokratikus Dél-Afrika fiatalabb, mint a Harmadik Magyar Köztársaság, valamint hogy az apartheid-rendszer után mindössze 16 évvel már olyan rangos nemzetközi események színhelye, mint a 2010-es futball-vébé, érdemes egy kicsit jobban megértenünk, hogy mi is történik abban az országban, amiről egy átlag magyarnak maximum a faji szegregáció, a hihetetlen mértékeket öltő bűnözés és AIDS-probléma, valamint Nelson Mandela jut eszébe. (Róla is csak annyit szoktunk tudni, hogy fekete, sokáig volt börtönben, és "véget vetett" az apartheidnek, valamint habitusra a dalai lámához vagy Gandhihoz hasonlít.)

A hírben szereplő Eugene Terre'Blanche-ról (nomen est omen) egy brit filmes, Nick Broomfield készített két dokumentumfilmet is. Az egyik a The Leader, His Driver, and The Driver's Wife címet viseli, és még 1991-ben, tehát az apartheid utolsó éveiben készült a dél-afrikai fehér felsőbbrendűséget hirdető mozgalom vezetőjéről, valamint két szimpatizánsáról.

Kissé tendenciózus a dokumentumfilm. Ha végignézzük, tetten érhetjük, hogy a riporter több esetben kifejezetten provokálja a film szereplőit. Ugyanakkor ez a film kiválóan érezteti azt a hangulatot, ami Dél-Afrikában a fehérek (afrikánerek) közt uralkodhatott az apartheid rendszer végnapjaiban. Broomfield készített egy folytatást is a dokumentumfilmből. Már jóval az apartheid rendszer megbukása után, 2006-ban, His Big White Self címmel.

A Terre'Blanche által alapított Afrikáner Ellenállási Mozgalom (AWB) a hetvenes évektől kezdve azt tűzte ki céljául, hogy a létező apartheid-rendszernél is radikálisabb politikát képviselve önálló államot alapítsanak Dél-Afrika területén, mely kizárólag a fehérek lakta vidékekből tevődik össze.

A faji alapú állam gondolatát nem a hitleri eszmék, hanem sokkal inkább a faji csoportok közti, gyarmati korból megörökölt feszültség hozta életre Dél-Afrikában. Anélkül, hogy most részletesen végigvennénk Dél-Afrika történetét, egy momentumot mindenképpen érdemes kiemelni. A 19. század közepén, tehát abban az időszakban, amikor többek között Magyarországon is forradalmom zajlott, a brit fennhatóság alatt álló óceánparti Cape Colony területén élő búr (holland telepesek, később francia hugenottákkal és német betelepülőkkel kiegészülve) egy része elkezdett az afrikai kontinens belsőbb területei felé vonulni. Ezt hívták Die Groot Trek-nek.

Az új területek meghódítása pedig szükségszerű konfliktusokhoz vezetett a belsőbb területeken élő afrikai törzsekkel, főként a zulukkal. Ettől a történelmi pillanattól kezdve a fehérek és a feketék élete Dél-Afrika területén végképp konfliktusokkal és feszültségekkel telítődött.

Ahogy a dokumentumfilm egyik főszereplője utal rá, a fehérek részéről a faji szegregációnak elsősorban "önvédelmi" alapjai voltak... A fehér telepesek működő kolóniákat hoztak létre Belső-Dél-Afrikában, és a működő gazdaságok, farmok mellett ott volt még a fehér népesség nagy kiváltsága, a gyémánt is. Mindezek a feltételek a fehéreket sokkal jobb helyzetbe hozták, mint az ott élő őslakos feketéket, a társadalmi különbségek gyorsan megnőttek. És a fehérek - megszerzett vagyonuk és hatalmuk nyomán - saját intézményrendszert hoztak létre ezen kolóniák számára. Saját iskolával, kórházzal, ellátórendszerrel, közigazgatással rendelkeztek. És nem igazán akarták beengedni ebbe a saját két kezükkel felépített világba a feketéket, akik "maximum" bérmunkájukkal vagy kényszermunkájukkal vettek részt ezen mikrocivilizációk felépítésében.

Ahogy a filmben nyilatkozó egyik szereplő mondja, ha a fehérek iskolájába beengednék a fekete gyerekeket is, akor a fehéreknek újabb iskolákat kellene építeniük. És az nem járja, hogy a fehérek oldják meg mindig a dolgokat. A "fehérek dolgoztak meg" azért az iskoláért, ergo az ő gyerekeiké az iskola is. A feketék pedig oldják meg saját maguk a saját problémáikat.

Az érvelésből is jól látszik, hogy egy dél-afrikai fehér, vagyis egy afrikáner alapvetően külön történelemként éli meg saját történetét a feketékétől. Visszatérve Terre'Blanche mozgalmára, a radikálisabb fehéreknek az apartheid szegregációra épülő jogrendszere sem volt elegendő. A fehér kolóniákból fehér államot, saját hagyományaikra, eredményeikre, értékeikre épülő országot szerettek volna alapítani. Hogy soha többé ne kelljen foglalkozniuk a feketék gondjaival.

A második dokumentumfilm részletesen bemutatja az apartheid rendszer bukásának számító első szabad választásokat, és annak körülményeit. A fehér és fekete radikálisok erőszakos cselekményeit, terrorakcióit, a fehér lakosság félelmét a fekete tömegektől, és talán egy kicsit a fekete lakosság megilletődöttségét is - a választások nyomán létrejött újfajta társadalmi szerepétől.

A lényeg, ami számomra kiderül a két részes dokumentumfilmből, hogy a dél-afrikai radikális fehér faji mozgalom amiatt csitult el, mert az apartheid összeomlása után kiderült, hogy a társadalmi szegregáció fenntartható faji törvények nélkül is. Ahogyan Terre'Blanche többször utal rá, a dél-afrikai társadalom apartheid nélkül is épp annyira különálló, szegregált, mint az apartheid idején. Úgyhogy részéről egyáltalán nem szomorú, hogy eredeti céljukat, a fehér államot végül nem sikerült összehozni.

A fehér állam ott van, csak épp láthatatlanul.

Mindezek nyomán pedig érthető, hogy az emblematikus nagy fehér vezér meggyilkolása valódi táptalaja lehet a faji frusztrációkkal terhes Dél-Afrikában a faji alapú erőszakos cselekmények, politikai radikalizmus újjáéledésének. Mindez mindössze két hónappal azelőtt történik, hogy Dél-Afrika a békés és demokratikus világ egyik legfontosabb nemzetközi sporteseményét készül megrendezni, a tévénézők százmillióinak aktív figyelme mellett.

Dél-Afrika nincs túl saját múltján. És nyilvánvalóan soha nem is lesz túl rajta. Bár Mandela elhozta a megbékélés és megbocsátás jelszavai alatt az újjákezdés reményét, egy véglegesen szegregált és faji alapon megosztott társadalomban a fehér kisebbség újra és újra fel fogja tenni magának a kérdést, hogy miként képzeli el önnön jövőjét egy fekete, nagyrészt mélyszegénységben élő, a társadalmi normákat nehezen elsajátító többségi társadalomban. És e kérdés feltevése nagyon súlyos és fájdalmas egy olyan faji csoport számára, mely az imperializmus, kolonializmus, és az európai civilizáció gyökereiből és hagyományaiból táplálkozik.

Előttük áll Rodézia történelmi példája. A háború és a kivándorlás (elvándorlás) legalább olyan releváns válaszok egy fehér dél-afrikai számára, mint a nehézkes, és kilátástalanul bonyolult demokratizálódás, együttélés, és a faji alapú társadalomszemléleten való túllépés ideája. Terre'Blanche halála pedig ennek a dilemmának a felerősödését hozhatja Dél-Afrikában.

A top AWB member said that the killing of Terre'Blanche on his farm just outside Ventersdorp, about 110 kilometers northwest of Johannesburg, was a "declaration of war" by blacks against whites in South Africa.
Andre Visagie said his group would tell teams to reconsider their participation in the World Cup.
"We're going to warn those nations, 'You are sending your soccer teams to a land of murder,"' Visagie said. "Don't do that if you don't have sufficient protection for them." (via news24)