Valószínűleg ketten vagyunk az univerzumban, akik a címben jelzett mindhárom fesztiválon jelen voltak idén.

Az első, a Rock Werchter valami olyasmi Belgiumban, mint nálunk a Sziget. Bár csak két színpad van, és a fesztivál területe is jóval kisebb, a tömeg, a por, és a hangulat is leginkább a Szigetével összemérhető.

A Werchter azonban nem olyan jó fesztivál, mint amilyen a Sziget. Bármennyire is azt gondolnánk, hogy egy olyan jómódú országban, mint Belgium, sokkal jobb fesztiválokat rendeznek, ez a valóságban nincs így. Legalábbis a Werchterről ez biztosan nem mondható el.

Kezdjük mindjárt a legfájdalmasabb dologgal: a Werchtert idén 33 fokos rekkenő hőségben rendezték meg, ám a szervezőknek eszük ágában nem volt árnyékhelyeket biztosítani a fesztiválozóknak. Flamand barátaink szerint általában az eső szokta elmosni a júliusi fesztivált, ám erre sem készülnek a szervezők. Hagyják, hogy hadd ázzon a több tízezer fesztiválozó, vagy süljön a napon, sörrel a kezében.

Magyar szemmel a másik horror dolog a Werchteren maguk az árak. Lévén Belgiumban vagyunk, a sört nem korsóban, hanem pohárban mérik. Ám a Werchteren egyes sörök esetében ez nem 3, hanem 2 decilitert jelent. Darabonként 2-3 eurós összegért.

Ugyanakkor pár dologban jobb ez a fesztivál, mint a Sziget. Az egyik, hogy megbízható a sör és az ételek színvonala is. A fesztiválozó közönség valamivel kulturáltabb, bár az is igaz, hogy a Werchteren idén az elsőszámú szórakozás az volt, hogy a részegebb belgák és küldöldi fesztiválozók bedobálták a pár kortynyi sört tartalmazó poharakat a tömegbe.

Persze a belgák, és legfőképp a flamandok békés emberek. Úgyhogy ennél komolyabb balhézásoknak nyoma sem volt.

Kis szocigráfiai kitérő: a Belgiumot ismerők számára minden bizonnyal érdekes lehet, hogy a Werchteren szinten csak és kizárólag fehér flamandokat és vallonokat találunk. A belgiumi kissebségek szinte teljes mértékben elkerülik ezt a rendezvényt. Nyilván elsősorban a zenei felhozatalnak köszönhető mindez. Hiszen a rockzene továbbra is általában a fehér nyugati fiatalság zenéje.

A Werchteren a legkatasztrofálisabb dolog mégsem maga a fesztivál, hanem az onnan való hazajutás. Mert az még pozitívum, hogy a belépőjegy mellé kap az ember egy ingyen retúr vonatjegyet, és a leuveni pályaudvarról ingyen buszok visznek el Werchterbe. Csakhogy a hazajutás már nem ilyen kulturált.

A fesztivál - nem vicc - hajnali 2-kor egyszerűen bezár. És akinek nincs sátorhelye, az szépen mehet vissza a leuveni pályaudvarra, és ott a váróteremben várhatja ki, hogy hajnali 5 körül megérkezzen az első vonat, ami Brüsszel vagy Antwerpen felé megy. (pár fotó itt.)

Ahogy hazaértünk Belgiumból, egyből vettük is az irányt a Balaton Sound felé. A korábbi évekhez képest érzésre sokkal zsúfoltabb volt a fesztivál. Mozdulni is alig lehet, hatalmas a forróság, és - a Werchterhez képest mindenképpen - egy nagy divatbemutatóra hasonlít ez az egész összejövetel továbbra is.

A férfiak szerintem külön a Sound miatt gyúrnak, és borotválják le a mellkasukat. A csajok próbálják beizzítani a plázák ruhaboltjaiban vásárolt, legtrendibbnek ítélt fürdőruhájukat. Természetesen akinek nincs márkás flipflopja, az nem is ember. Mint hogy a márkás napszemüveg, és a tömeggyártásban készülő egynyári divatokból is itt látható a legtöbb.

Hazatérve Belgiumból ez valahogy sokkal jobban feltűnt, mint az elmúlt években. A magyarok egyszerűen az ilyen fesztiválokat inkább saját divatbemutatójuknak gondolják. Az önfeledtség, haverkodás, szórakozás itt önmagában nem annyira érték. Ki tud jobban pózolni? Kin van menőbb felső vagy flipflop? Kinek van nagyobb autója, és mennyire mer közel parkolni azzal a fesztiválhoz? Ezek a dolgok tűntek fel idén a leginkább.

Hangulatra tehát rosszabb egy picit, mint a Werchter. Zenei felhozatalban is. Függetlenül attól, hogy nem ugyanazon a zenei palettán focizik a két rendezvény. A szervezés viszont sokkal jobb, mint a belga fesztiválon.

Vegyük akkor a harmadikat, a Hegyalja Fesztivált. Egy kedves ismerősöm, Korbely Gyuri invitálására látogattunk el idén a tokaji fesztiválra. Nagyon sokat nem vártam tőle, hiszen a zenei felhozatal egyáltalán nem az én ízlésem.

Ehhez képest a benyomásaink nagyon pozitívak voltak. A fesztivál maga gyönyörű helyen van. Az emberek kedvesek, barátságosak. sokkal inkább önmagukat adják, mint mondjuk a Soundon. Rongyrázás helyett inkább a szabadságérzés dominál. Kicsit a korai Szigetekre hasonlít.

Nincs tömeg, ami nagyon jó érzés. És még egyszer hadd hangsúlyozzam a legfontosabbat: barátságos emberek járnak oda. Vidéki punkok, rockerek, alterosok, szkinhedek. Nagyon jól éreztük magunkat. És persze egy sor érdekes zenét is hallottunk, amit amúgy sosem hallanánk, mert a budapesti fiatalok szórakozóhelyein évek óta csak Dave Guetta szól. Vagy még valami annál is förtelmesebb és jellegtelenebb bulizene.

A Hegyalján persze sokkal nagyobb arányban vannak srácok, mint csajok. Mondjuk 70-80 százalékos a férfiak túlsúlya. Lehet, hogy ez is az oka annak, hogy a rongyrázás egyáltalán nem jellemző erre a fesztiválra.

Szóval a számunkra is meglepő végső sorrend a következőképpen alakult: 1. Hegyalja, 2. Werchter (főleg az újdonság ereje miatt), és 3. Balaton Sound (az egyetlen fesztivál, ahol nem sikerült idén hangulatba jönni).

Jövőre a Les Ardentes-t, a Roskildét és pár magyarországi fesztivált céloztuk be.

Nyilván már mindenki látta, úgyhogy nem is húznám az időt.

Történet. Szerintem az Avatar nem jöhetett volna létre, ha nincs a Matrix és a Gyűrűk ura. James Cameron ezúttal nem tudott jó forgatókönyvet írni. Ez valószínűleg annak köszöhető, hogy az elmúlt évtizedekben kialakult egy erős forgatókönyvírói kliségyűjtemény, mely megmondja, hogy milyen sztoriból lehet közönségsiker. És Cameron ennek mentén abszolút biztonsági játékot játszik. Nem mintha azért ülne be bárki erre a filmre, hogy valamit tanuljon a világról, emberi természetről, életről.

Talán egy amerikaiban ismét felkelt valami bűntudatfélét az amerikai őslakosokkal szembeni történelmi igazságtalanságokkal kapcsolatban. Esetleg ha nagyon értelmiségi az illető, akkor talán még némi globálpolitikai árnyalatot is rá tud vetíteni az egész sztorira, de azért az Avatar forgatókönyvét jobb lett volna egy profira bízni. Mellesleg teljesen egyetértek Kottke gondolatmenetével, miszerint szuperintelligens lények ugyan miért ne lennének képesek technikailag fejlődni...

Elmerengtem egy pillanatra azon, hogy mondjuk Aaron Sorkin mit tudott volna kezdni ezzel az alapsztorival, 166 percben...

Látvány. Mi 3D-ben néztük a filmet. Kétségtelenül profi a CGI és a grafikai munka is. Nagyon kevés kivetnivalót lehet találni benne. És ez mindenképpen fontos filmmé teszi az Avatart. Egy árnyalattal talán sötétebb tónusú a film, mint amit megengedne egy térhatású grafikai megjelenítés, és néhol a kevesebb több lett volna: a térhatást erősítő félköríves kameramozgásokkor nem mindig sikerült eltalálni a fokuszpontokat. Vagyis a jelent azon részét, melyet élesen és hangsúlyosan kellen ábrázolni.

Összességében jó és fontos film, ha nem a történetre és a drámaiságra, hanem a látványra koncentrálva ülünk be a moziba. És nyilván érdemes az IMAX-verziót választani. Dvd-n vagy divx-en nézve valószínűleg harmatgyenge alkotásnak tűnt volna. Cameron tehát megadta a megfelelő választ a torrentgenerációtól parázó filmbiznisznek.

Film: Észak
Egy kifejezetten kedves road movie Norvégiából. Szerethető, nézhető, szép, nem szentimentális, viszont tele van hóval és pár nevethető dialóggal. 1000 forintért 78 perc norvég útkeresés a Cirko-gejzírben.

Hely: Chachacha (Déli pályaudvar)
A hét végén nyitott meg az új hely, mely a pályaudvar régi Önkiszolgáló Éttermének területén található. Ha minden igaz, reggel lesz reggeli, napközben meg ingyen wifi. Este pedig bulik, szép budai panorámával és csempemozaikokkal.

Étel: Lasagne al forno (I Due Fratelli)
A Varsányi Irén utcában vasárnap a napfényes időre tekintettel visszatettek két asztalt a pizzeria teraszára. Lasagnét választottam. Jól összeálltak a tésztalapok, kiváló a paradicsomos szósz, finoman ráégett a sajt a tetejére. Mindez 1450 forintért.