A Balducci-lebegés
Bár nem hinném, hogy van olyan amerikai általános vagy középiskolai osztály, ahol legalább egy diák ne sütötte volna már el ezt a trükköt, de mivel idehaza még nem annyira elterjedt, gondoltam, helye van ezen a blogon is.
A trükk lényege tehát, hogy mindig közel álljon hozzánk a nézőközönség. És ne is legyenek túlságosan sokan. Nehogy oldalról meglessék a trükköt. A másik fontos dolog, hogy a cipőnkre érjen rá a nadrág szára. Na, de a videón a srác úgyis elmagyarázza az egészet.
Amúgy a trükköt Ed Balducci amerikai bűvészhez kötik. Jóllehet Balducci saját elmondása szerint is egy családtagjától tanulta el a lebegés művészetét. Szóval maradjunk annyiban, hogy ennek a trükknek az eredete ismeretlen. De az bizonyos, hogy jó rég óta rémísztgetik vele egymást az emberek.
Márcsak azért is, mert szinte az összes világvallásban van valami utalás csodás lebegésekre. (Elég csak Jézus vízen járására, vagy mennybe emelkedésére, esetleg a hindu guruk lótuszüléses állítólagos elemelkedéseire gondolni.) Ez nem is annyira meglepő, hiszen magát a lebegést, a levitációt nagyon közel érezzük a meditációhoz, átszellemüléshez, földöntúlisághoz.
Szóval embertársaink vonzódását a miszticizmushoz pár perc tanulással helyben is tudjuk orvosolni. Kellemes Balducci-féle.lebegést mindenkinek!