Posterous theme by Cory Watilo

Filed under: bicikli

A Critical Mass és a rendőrség esete

Tegnap, a nemzetközi autómentes napon volt az őszi Critical Mass.
Ezúttal nem lezárt útszakaszokon terkertünk, hanem a forgalomban, ami
amúgy a Critical Mass eredeti filozófiája is.

Én két és félszer tekertem végig a Nagykörúton a forgalomban, és az én
tapasztalataim szerint nagyjából annyi hülye biciklis volt, mint
amennyi hülye autós. Mindkettő elenyésző számban.

Persze a hülye autós egy ilyen tömegdemonstráción sokkal veszélyesebb, mint a hülye biciklis, aki maximum a saját épségét kockáztatja azzal, ha belemegy a tilos jelzésnél a kereszteződésbe, vagy kivilágítatlanul kószál a tömegtől elszakadva. A tömött biciklis sor mellett centikkel 70-80-ra felgyorsító, tülkölő autó viszont nem csak saját magát, hanem több tucat biciklist is veszélyeztetett, köztük nem kevés fiatalkorút és gyereket is.

(fotó: HVG.hu)

De mondom, az autósok és a biciklisek többsége kulturáltan viselkedett
most is, és ezt minden évben nagyszerű megtapasztalni. A bicajosok
zöme törekedett arra, hogy az autósok elférjenek a belső sávban, mint
ahogy az autósok zöme is törekedett arra, hogy kiszámíthatóan, a
szokásosnál kisebb sebességgel haladjon el a biciklis menetoszlop
mellett.

Amire azonban nem volt szükség ezen a rendezvényen, az a rendőrség
leckéztető fellépése. A hírek szerint jópár bicajost félreállítottak
és megbüntettek olyan dolgok miatt is, mint például a küllőprizma
hiánya, vagy a láthatósági mellény elmaradása.

Azt most hagyjuk, hogy lakott területen belül természetesen nem
kötelező a láthatósági mellény sem biciklisnek, sem gyalogosnak, sem


autósnak. És az is mellékes most, hogy a küllőprizma a nyolcvanas évek
vidéki közlekedési szokásaiból a KRESZ-ben ragadt butaság. A
küllőprizma városi körülmények között nem javítja a kivilágított
biciklis láthatóságát. Persze a rendőrök is nyilván tudják ezt.

A fent idézett büntetések súlya körülbelül ahhoz mérhető, mikor a városi
autósokat azért büntetik meg, mert az izzókészletük nem hiánytalan.

Nem tudom, hogy pontosan mi volt a helyszínen tartózkodó rendőrök
motivációja, de sejtésre az lehetett, hogy pár notóriusan
szabálytalankodó bicajoson (akik gondolom magasról tettek a rendőri
figyelmeztetésre) húzták fel magukat a rendőrök, és ha már őket nem
sikerült utolérniük, akkor kerestek pár bicajost maguknak, akin példát
statuálhatnak.

Mondom, mindez csak feltételezés. De nekem csak ez a magyarázat jut eszembe.

Ha egy szebb és boldogabb Budapesten élnénk, akkor a rendőrök a
megrendszabályozások helyett inkább tanácsokkal és figyelmeztetésekkel
segítenék a felvilágosító munkát. Tényleg probléma, ha egy bicajos
éjszaka nincs kivilágítva, vagy ha figyelmen kívül hagyja a KRESZ
szabályait, ám sokkal célravezetőbb - miként anno, az autózás
tömegessé válásakor is az lehetett -, ha felvilágosító és
figyelmeztető célzattal lépnek fel a rendőrök az ilyen esetekben.

Nagyon sok fiatal és gyerek vett részt a tegnapi rendezvényen, ami
amúgy a szokásos oldott hangulatban telt. Számukra, mint leendő
felnőttek számára pedig az a legjobb, ha megértik a városi együttélési
szabályokat, és ebben segítik őket és nem pedig félik, nem potenciális
szabálysértőkként tekintenek rájuk.

(Fotó: Index.hu)

Nem egyszerű egy ekkora városban, ilyen úthálózat mellett ennyi embernek minden nap együtt közlekednie. Viszont azt mindenkinek meg kell tanulnia, hogy az autósok is potenciális biciklisek, és a biciklisek is potenciális autósok. Nagy az átfedés a két csoport között. Éppen ezért fölösleges az ócska és nevetséges ellenségképek hízlalása. Az autósnak is azt kell észben tartania, amikor egy biciklissel találkozik össze az utakon, hogy az a bicajos akár az ő gyereke is lehetne. És a bicajosnak is azt kell észben tartania, hogy az autós, akivel együtt halad a forgalomban, akár az ő gyereke is lehetne. Ha vigyáznak egymásra és tisztelik egymást az emberek, abból még sosem volt oltári nagy baj.

Másként szólva: nem azért nem ütjük el a biciklist autóval, mert éppen most nincs kedvünk hozzá. És nem azért állunk meg a piros lámpánál biciklivel, mert momentán elfáradtunk. Hanem azért, mert azt a moralitást várhatjuk csak el embertársainktól, amit mi magunk is képviselünk tetteinkkel.

Ebben a városban az autósok és a biciklisek, a gyalogosok és a tömegközlekedésel utazók többsége képes kooperatívan hozzáállni az élethez. Ezt a magatartásformát is kell támogatni. Elsősorban tehát támogatni, és nem dühös arroganciával feljebb helyezni magunkat a többi embernél. Legyen szó biciklisről, autósról vagy épp rendőrökről.

Biciklizni jó, miként autózni is. És gondolom rendőrnek lenni is tud jó lenni. Na hát akkor: békés önuralmat mindenkinek.

Találkozás a New York Times gyalogló újságírójával

Majdnem teljesen véletlenül futottunk össze néhány hete a New York Times egyik újságírójával a Kiadó Kocsmában. A kissé fáradt és elcsigázott Matt - a brassói aprópecsenyével küzdés közben - arról beszélt, hogy egy angol úriember, valamikor a harmincas években gyalog tette meg a Bécs-Budapest távot. Ő pedig olcsó utazási lehetőségekről ír a Timesnak, úgyhogy gondolt egyet, és átugrott Európába, hogy ő is végiggyalogolja ezt az útvonalat. Két hét alatt. Aztán megírja a tapasztalatait. Aznap érkezett meg a túráról, ami már a pár mondatos összefoglaló alapján is nagyon fennköltnek és izgalmasnak hangzott.

Aztán ittunk pár sört, sztorizott az útról és úgy általában az utazásról, Brooklynról és a családjáról... Közben a brassói fele megmaradt. A brooklyni gyomor nincs hozzászokva a kelet-európai ízvilághoz. De Matt azért nem panaszkodott.


View Vienna to Budapest, One Foot at a Time in a larger map


A "Frugal Europe, on Foot" című írás végül két napja jelent meg a New York Timesban. És mint kiderül, a nagy előd maga Patrick Leight Fermor volt, aki a harmincas években - 18 évesen - Hollandiából indult neki pénz nélkül, gyalog, hogy átszelje a kontinenst és egészen Konstantinápolyig jusson. Ebből a szempontból persze a brooklyni újságíró Bécs-Budapest terve nem is tűnik olyan grandiózusnak. Főleg, hogy - mint a cikkből kiderül - pár szakaszt buszon tett meg.

A lényeg persze nem is ez. Hanem, hogy gyalogolva nyilvánvalóan máshogyan éli meg az ember az utazást, más tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodik, mintha autóval, repülővel, vonattal vagy busszal utazna A-ból B-be. Más dolog eljutni valahova, és más dolog megtenni a távot. Lépésenként látni, ahogy Bécsből vidéki Ausztria, majd Pozsony, majd vidéki Szlovákia, majd Esztergom, majd vidéki Magyarország, és végül Budapest lesz.

A cikket olvasva azonban arra is fény derül, hogy nem a pár száz kilométeres gyalog utazás a legbevállalósabb dolog a világon. Matt - gyalogtúrája során - összetalálkozott egy francia párral, akik két éves nászútjukra bicajjal indultak el: Párizsból Japánba.

Aztán ott van még a szerb focista, aki gyalog szándékozik eljutni Belgrádból a dél-afrikai focivébére...

Céges bicikliket vett munkatársainak a HVG

A HVG egyik munkatársa twitelt egy képet a "céges kerékpárflottáról". Utoljára két éve, a zürichi Googleplexben láttam céges bicikliket. Ott, ha jól emlékszem, alanyi jogon jár a kerékpár az alkalmazottaknak. Idehaza viszont még nem találkoztam hasonlóval. Úgyhogy megkerestem a HVG-t, hogy meséljenek egy kicsit erről az egész kerékpáros történetről.

Eddig körülbelül 15-20 ember biciklizett rendszeresen a HVG-nél, ám a cég szerette volna aktívabban kivenni a részét a városi bringázás népszerűsítéséből  - meséli Szörnyi Kriszta, a HVG munkatársa. Így hát felkeresték a Csepelt, és vásároltak tőlük "flottakedvezménnyel" 10 darab Rapid típusú trekking bicajt.

A céges bicajvásárlás mellett praktikus érvek is szóltak: a Kolosy tér közelében található szerkesztőségből napközben sokszor igen nehézkesen jutnak el taxival vagy autóval az újságírók a város egyéb pontjaira. Mostantól viszont akár biciklire is pattanhatnak, ha munkájukat külső helyszínen kell végezniük, és épp nagy a dugó a városban.

A HVG megállapodott a Csepellel a bicajok szervizeléséről is. Úgyhogy mostmár tényleg csak az újságírókon múlik, hogy a taxit vagy a kerekezést választják-e, amikor elindulnak a város különböző pontjaira tudósítani, interjút készíteni, stb.

(download)

YikeBike - város, két kerék, elektromos motor

Mindössze 10 kiló, lehet vele repeszteni akár 25 km/órával, össze lehet hajtogatni könnyen, picire. És elektromos motorral működik.

Miért jobb, mint egy normál bicikli? Nos, a reklámfilm szerint azért, mert a normál bringát (vagy annak le nem lakatolt alkatrészeit) ellophatják az utcán, ami meg bosszúság. Nos, igen. De mit csinálnánk egy YikeBike-kal, ha eszünkbe jut, hogy be kéne ugrani a közértbe, vagy ha egy ismerősünkkel összefutunk, és meginnánk egy kávét vele, esetleg beülnénk a moziba? Ebben az esetben a YikeBike tíz kilója már olyan nehéznek hat, mintha egy nagybevásárlást követően kellene a teli szatyrokkal egyensúlyoznunk a moziban vagy a kávézóban.

Ráadásul egy töltéssel mindössze 10 kilométert tudunk megtenni. Ami azt feltételezi, hogy minden út előtt érdemes felölteni maxra az elektromos biciklit.Ez pedig állandó előkészület, állandó szervezést, szigorú időbeosztást igényel.

Ettől függetlenül jól néz ki. És még mindig jobb választás, mint a reggeli dugóban idegeskedni, és égetni a benzint. Plusz azoknak is jó alternatíva, akik eddig az izzadás faktor miatt féltek biciklire váltani. (Btw, ha nincs izzadás, nincs kalóriaégetés sem.) Na de akkor meg már sokkal inkább a Koppenhágai Kerék...

Sörből és bicajozásból boldog és zöld gyár

Media_httpwwwnewbelgiumcomfilessharedhomeimagecycle03jpg_zmthrgvswzwacuc

Történetünk 1988-ban kezdődik. Ebben az évben járt egy fiatal amerikai Európában, pontosabban Belgiumban. Felpattant vastag kerekű (fat tire) hegyi kerékpárjára, és körbejárta az ország fontosabb sörgyárait.

Hogy ez mennyire nem egyszerű vállalkozás, azt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Tavaly volt szerencsém egy versenybicajjal nekivágni az Antwerpen-Malle útvonalnak. Malléról ugye azt kell tudni, hogy itt gyártják a hat belga trappista sör közül az egyiket, a Westmallét.

A trappisták ugyanakkor nem nagyon engednek be turistákat az erődítményszerű apátság területére. Úgyhogy valószínűleg amerikai főhősünk is inkább a kisebb, világi serfőzdékben szerezhette tapasztalatait. Van belőlük elég: Belgiumban körülbelül több mint 100 kisebb sörfőzde üzemel, ahol 800 sztenderd sört, és közel 8000 féle házi sört állítanak elő.

Nos, miután Jeff Lebesch hazatért a coloradói Fort Collins városba, úgy döntött, hogy feleségével együtt meghonosítja az Új Világban a belga sörkultúrát. Igazi amerikai álmokat szövögettek, majd a tettek következtek, és 1991-re már össze is hozták kis sörföző üzemüket, New Belgium néven.

A belgiumi tapasztalatok alapján állította össze a házaspár első saját sörét, melyet - a bicajtúra emlékére - Fat Tire-nek neveztek el. A sör címkéjét pedig egyik ismerősük, egy akvarellfestő készítette. A fő motívum természetesen egy kerékpár.

A történet nem teljesen példa nélküli. Gondoljunk csak az Amerikába emigrált cseh serfőzőre, aki Bud néven világhírű amerikai sört alkotott anyaországai tapasztalataiból.

A New Belgium azért érdekes családi vállalkozás, mert amellett, hogy sört főznek, eltökélt hívei a kerékpározásnak. Tour de Fat néven évről-évre kerékpáros összejöveteleket szponzorálnak a nyugati part kisvárosaiban. Azon munkatársaik, akik legalább egy éve dolgoznak a cégnél, kapnak ajándékba egy fat tire biciklit. Havonta egyszer pedig összeül a cég vezetése, hogy kitalálják, a következő hónapban milyen közös programmal tudnának a kedvükben járni a dolgozóknak. A közös programoknak rendszerint része a kerékpározás, a kerékpártúrák.

A cég 2008-ban bekerült az Outside magazin "legjobb munkahelyek" listájának első helyére (a Google-t is maga mögé utasítva). Az indok elsősorban az, hogy a New Belgiumnál igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy alkalmazottaik jó körülmények között és jókedvűen dolgozzanak a sörfőzde sikeréért. Ebből is látszik, hogy nem csak a dollármilliókkal teletömött San fFranciscó-i technológiai cégeknél lehet normális, már-már szerethető munkakörülményeket biztosítani, hanem egy szimpla kisvárosi sörfőzdében is.

A környezettudatos szemlélet azonban nem merül ki annyiban, hogy kerékpártúrákat szerveznek az alkalmazottaknak. A cég feltett szándéka, hogy a közeljövőben 100%-ban megújuló energiaforrásokat alkalmazzon. Saját szélerőműre nincs pénzük, úgyhogy inkább azt választották, hogy Fort Collins önkormányzatától drágábban veszik a villamosenergiát, cserébe garantálják számukra, hogy a kapott áram szélerőművekből érkezik.

A cégnek külön igazgatója van, akinek semmi más dolga nincsen, mint a környezetbarát technológiák bevezetése, felügyelete és menedzselése. Utóbb ennek az igazgatónak sikerült elérnie, hogy az áramellátás 10 százalékát a környező szeméttelepeken előállított metángáz felhasználásával állítsák elő. A sör előállításához pedig a lehető legenergiatakarékosabb vízmelegítőket használják.

Akit részletesebben is érdekel a cég hr- és környezetpolitikája, olvassa el az általuk kiadott fenntarthatósági jelentést (.pdf).

Úgy tűnik tehát, hogy a hatalmas amerikai sörértékesítő multik árnyékában egy ilyen cég is életképes, sőt, alkalmas a folyamatos bővülésre és üzleti fejlődésre. Amikor egy amerikai a New Belgium sörét választja a pubban, akkor a sör mellé ezt a cégkultúrát és filozófiát is választja, támogatja.

Mint a példa mutatja, a tőke és a profitorientáltság nem feltétlenül ellentétes a pozitív életszemlélettel és értékekkel.

Bicajozás a Horthy hídon

Horthybike

Múltkor írtam arról, hogy a Horthy Miklós (ma: Petőfi) hídon 1937-től kezdve lehetett bicajúton tekerni. A híd "északi és déli oldalán egyaránt voltak már a kocsiúttól és a járdától szintkülönbséggel elválasztott kerékpárutak" - idéztem akkor a HVG-t.

Nos, a Filmhiradók Online archív felvételei közt rábukkantam a hídavatás felvételére, melyen - lásd a fenti snapshotot - látszik, hogy valóban bicikliúton lehetett áttekerni a túlpartra. Azt azonban nem lehet kivenni a képsorokból, hogy - miként azt a HVG állította - a híd mindkét oldalán lett volna a forgalomról szintkülönbséggel leválasztott kerékpárút.

Csoportos kerékpáráldás a Hősök terén

A Critical Mass fennkölt elődje lehetett a '43-as budapesti bringaáldás. A fennköltségből persze sokat levon, hogy a világháború egyre reménytelenebb hónapjaiban történt mindez. A mozgóképen jól látható, hogy a cserkészek mellett a versenybringások és biciklis katonák is jelen voltak az össznépi kerekes rendezvényen. További archív kerékpáros hírek a Filmhíradók Online oldalán nézhetők.

Egy sor másik érdekes hírrel együtt: egykerekű autó, Almássy expedíció, döbbenetes baleset a Keletinél, félelemtes amerikai hadieszköz, magyar gázolásgátló találmány, gépember 1934-ből.

Kedvenc kereséseim még: találmány, tüntetés, tánc, nyaraló, játék.

A bringaangyal

Nyilván nem velünk fordult elő először ebben a városban, hogy a leglehetetlenebb időpontban adta meg magát az egyik bicajkerék. Ráadásul sem foltozószett, sem pótbelső nem lapult a táskánkban. A bicajszervizek épp zárva. Mit lehet ilyenkor tenni?

Persze tökéletes lenne egy belvárosi 24/7 bringaszerviz, ahova mindig lehetne menni. Mondjuk ideális lenne a Király utcai éjjel-nappali fogorvos mellé tenni a boltot. És lehetne a Király utca elejéből egy klassz éjjel-nappali bolthálózat.

Na de ilyen nincs. Maradjunk a realitásoknál. A Gödör előtt lettünk figyelmesek a "Bringaangyal"-t hirdető matricára. Fel is hívtuk a számot (20/5553884), hátha ez lesz a jó megoldás.

Egy srác szól bele a telefonba, és 20 perc alatt ígéri a kiszállást. Rákospalotáról jön, a húsz perc így azt feltételezi, hogy rakja neki rendesen. A kiszállás költsége 1500 forint, és erre jön rá a szervizköltség. Ami esetünkben - foltozás - 300 forint. (Belsőcsere 900-ba került volna.) Bevállaljuk. Jó 20 perc múlva meg is érkezik a srác.

Neki is áll a foltozásnak. Felnikről, gumikról, szingós korszakról, külsőbordázatokról beszélünk, miközben megpatkolja a belsőt. Szerintem kifejezetten szórakoztató és kedves arc. Igazi városi bringás, akinél nem csak foltozó és belsők, csavarok és fogók, de például bowden is van. Úgyhogy komolyabb bringabajokat is tud helyben orvosolni.

Azt mondja, hét végére elkészül a szájtjuk, és ott kint lesznek a pontos árak, miegymás.

Persze jobb, ha az ember maga foltozza a belsőjét, vagy ha hord magánál pótbelsőt. De vészhelyzet, helyben saját erőből nehezen orvosolható szitu bármikor megtörténhet. Úgyhogy létjogosultsága mindenképpen van a bringaangyalnak. Miként az éjjel-nappali bicajszerviznek is lenne.

[frissítve] Az egyik twitterező szerint "elvben van egy éjjel-nappali bringás gumiautomata a Kálvinon a Lónyay sarkánál, de nekem egyszer elnyelte a pénzt." A (működő) belsőautomata talán még jobb ötlet is, mint az éjjel-nappali bicajszerviz. Feltéve ha viszonylag sok méretű és típusú belsőt tartalmaz.