1939-ben egy brit tengerész a Skóciától északra található Feröer-szigetek legmagasabb pontjának számító Slættaratindur csúcsra mászott fel, hogy odaföntről kiszúrhassa a környéken ólálkodó ellenséges tengeralattjárókat. És állítása szerint erről a pontról meglátta az 550 kilométerre lévő Izland legnagyobb gleccserét, a több mint 2000 méter magas Vatnajökullt. A Guiness Rekordok Könyve szerint ez a legnagyobb látótávolság, amiről valaha beszámoltak. Igaz, a brit férfinek valószínűleg a légköri fénytörés segített abban, hogy ilyen elképesztően messzire ellásson.

A történet több, mint megdöbbentő. Egyetlen szépséghibája van csak: nem igaz.

Egy bizonyos Jonathan de Ferranti kedvenc elfoglaltsága éppen a fenti téma. Vagyis a panorámákat kutatja. Azt mondja, úgy tudjuk kiszámolni, hogy egy adott helyről hány kilométerre tudunk maximum ellátni, ha a méterben megadott magasság négyzetgyökét megszorozzuk 3,85-tel.

Vagyis a Slættaratindurról maximum 114 kilométerre, míg az izalndi Vatnajökullról maximum 177 kilométerre láthatunk el. Ha a két számot összeadjuk, akkor kiderül, hogy maximum 291 kilométer távolságra kellene lennie a két szigetnek egymáshoz képest ahhoz, hogy a brit tengerész állítása igaz lehessen.

(Ha ugyanezt a számítást elvégezzük a Kékes-tetőre, akkor azt kapjuk, hogy Magyarország legmagasabb pontjáról maximum 122 kilométerre láthatunk el. Vagyis akár Budapestet is láthatnánk, persze csak akkor, ha a környező dombok nem szűkítenék be ezt a látótávolságot. A Mount Everestről pedig 362 kilométer távolságra látnánk el elméletben, ha nem vennék körbe a világ legmagasabb pontját közel olyan magas csúcsok.)

Azt Ferranti is figyelembe veszi, hogy van némi optikai csalódás, mellyel számolni kell. Itt van mindjárt a fénytörés. Vagy az úgynevezett sarkvidéki délibáb jelenség, melynek eredményeként olyan tárgyakat is láthatunk a horizonton, melyek valójában a horizont mögött találhatók. A légköri viszonyok okozta tükröződés azonban nem tudja annyival feltornászni a 291 kilométerünket, hogy valóban láthatóvá váljon a Feröer-szigetekről a távoli Izland.

Az idézett Ferranti-cikk számos érdekességet tartalmaz a témában. Például végre megtudtam, hogy Genfből valószínűleg tényleg láthatók tiszta időben a Mont Blanc egyes részei, és ez nem csak a genfi naív festők és képeslapkészítők képzeletének szüleménye.